A Prima Medica EgészségHálózat és páciensei a ferencesekkel együtt segítenek a rászorulóknak.
A Black Friday őrületre adott válaszként a Ferences Alapítvány idén meghirdette az első Brown Friday-t, amely az ünnepi készület idején a szegényekhez való odafordulás fontosságára hívja fel a figyelmet. A „brown” a ferencesek barna rendi ruhájára utal, a kezdeményezés pedig a karácsonyi vásárlási lázban égő fogyasztókat szeretné felrázni és rámutatni: a nélkülözés és a szükség sok esetben annyira közel van hozzánk, hogy alig vesszük azt észre. A ferencesek most különösen szeretnének a rászorulók megsegítésére ösztönözni mindannyiunkat.
Az alapítvány az akciót az Egytál – Melegétel rászorulóknak névre hallgató kampányának keretében ajánlja a jó szándékú emberek figyelmébe, amelynek célja, hogy kis összegű adományokat összegyűjtve karácsonykor ünnepi ebédre, vacsorára hívhassák meg a leginkább rászoruló embereket, amelyet a ferences testvérekkel közösen fogyaszthatnak el.
A Fül-orr-gégeközpont mindig is fontosnak tartotta a társadalmi felelősségvállalást, legyen szó egészségkommunikációról vagy az Allergiamentes Életért Alapítvány tevékenységéről. Ezúttal a Brown Friday kezdeményezés, a ferencesek szellemisége volt az a hívás, amelyre mindenképpen válaszolni szeretett volna, ezért az advent idején maga is csatlakozik a gyűjtéshez. Ha december hónapban érkezik vizsgálatra vagy kezelésre a Fül-orr-gégeközpontba, Ön is hozzájárulhat a jótékonysági akcióhoz.
Karácsonyig a Fül-orr-gégeközpont és minden Prima Medica EgészségHálózat tag
• minden pénteki vizit díjából 1000 Ft-ot felajánl a Ferences Alapítványnak,
• rendelőiben kihelyezett gyűjtőurnáival a páciensei számára is lehetővé teszi az adakozást.
A Fül-orr-gégeközpont vezetői és munkatársai abban bíznak, hogy ezzel a gesztussal szebbé és tartalmasabbá tehetik az adventet és talán példát is mutathatnak mindazoknak, akiknek lehetőségében áll – még ha csak jelképesen is – segíteni.
Tegyük meg együtt, tegyük meg egymásért!
Nyáron több olyan fülbetegség is gyakoribbá válik, amelyet a meleg idő, a gyakori fürdőzés, a magas páratartalom vagy a nyaralással járó körülmények idéznek elő. Vannak enyhébb lefolyásúak, amelyek néhány nap alatt maguktól elmúlnak, de dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáter, a Fül-orr-gége Központ -Prima Medica orvosa. azokra a jelekre hívta fel a figyelmet, amelyek esetén minél előbb orvoshoz kell fordulni.
Ha megfáztunk vagy torokgyulladásunk volt, nem lepődünk meg, ha rövid ideig rekedtté, fátyolossá válik a hangunk. Az sem meglepetés, ha például egy végig drukkolt, végig kiabált este után rekedünk be. De hol van a pont, amikor már érdemes keresni a rekedtség okát és mi mindennek nézhet utána a szakorvos? Dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáter, a Fül-orr-gége Központ - Prima Medica orvosa válaszolt a kérdésekre.
A kezeletlen pollenallergia, vagy szénanátha nem csak kellemetlen, hanem idővel komolyabb problémákhoz is vezethet, főleg, ha évekig fennáll. Az egyik legfontosabb következmény, hogy az allergia „lehúzódhat” az alsó légutakba, kialakulhat az allergiás asztma, de nem ritka, hogy például krónikus arcüreggyulladással vagy orrpolippal küzdenek a nem kezelt betegek. Dr. Lukács Anita, a Fül-orr-gégeközpont – Prima Medica fül-orr-gégésze, audiológus, allergológus és klinikai immunológus beszélt a lehetséges szövődményekről és a kezelés lehetőségeiről.