Szülőként sok hétköznapi tevékenységre megtanítjuk gyermekünket: ilyen például a cipőfűzés, az evőeszközök használata, vagy a helyes kézmosás. Gyakori vita tárgya, a gyerekek nem is szívesen foglalkoznak vele, pedig épp ilyen fontos dolog az orrfújás is, amivel az őszi-téli időszakban gyakori betegségek szövődményeit is csökkenthetjük.
Az őszi-téli időszak nem múlhat el nátha, felső légúti hurut, köhögés nélkül az óvodás, kisiskolás gyermekek életében. A szülőknek úgy tűnhet, hogy ezek a betegségek gyakorlatilag folyamatosan követik egymást, a közösségbe került gyerek ősztől-tavaszig kisebb szünetektől eltekintve köhög, vagy náthás, majd megjelennek a szövődmények. A kicsik immunrendszere nagyjából 10 éves kor körül éri el a felnőttkori érettséget, nem csoda hát, ha könnyebben megbetegszenek – mondja dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, a Fül-orr-gége Központ orvosa. Emellett azonban gyakran azt látjuk, hogy a szövődmények egy része elkerülhető lenne, ha a gyerekeknél odafigyelnénk arra, hogy mindig helyesen fújják az orrukat.
Egészséges esetben a középfül üregrendszere, a dobüreg az orrgarat felől egy kis csövecskén, a fülkürtön keresztül szellőzik. Ha a tartós nátha miatt duzzadt nyálkahártya, vagy a tartósan jelenlévő orrváladék elzárja a fülkürt nyílását, a dobüregben egy idő után nyomáscsökkenés, majd folyadékkiválás következik be. A dobüregben tartósan meglévő folyadék halláscsökkenést okoz, a tartósan fennálló folyamat előbb-utóbb károsítja a dobüregben lévő rendkívül érzékeny képletek valamelyikét is és súlyos, hosszantartó, esetleg csak komoly műtéttel javítható krónikus középfül-gyulladáshoz vezethet. Az elhúzódó nátha gyakori szövődménye lehet arcüreggyulladás, rostasejtgyulladás is. Gyerekeknél sokszor ennek az egyetlen tünete a makacs köhögés, vagy később a nem szűnő nátha.
A következmények ismeretében érthető, miért fontos az orr gyakori és alapos leszívása csecsemő- és kisgyermekkorban, még akkor is, ha csemeténk nem fogadja kitörő örömmel. A nagyobb gyerekeket meg kell tanítani a helyes orrfújásra is. A szülő feladata a megfelelő technika elsajátíttatása, de az, hogy mikortól lesz képes önállóan orrot fújni, a gyerektől is függ. 2 éves kor körül már érdemes az alábbi játékos gyakorlatokkal előkészíteni az orrfújáshoz szükséges mozdulatokat:
Fontos, hogy ne hagyjuk a gyereket szipogni, de az sem jó, ha helytelenül fújja az orrát, például egyszerre mindkét orrlyukat befogja – figyelmeztet dr. Augusztinovicz Monika. Az orrváladék mindkét esetben könnyen az orrmelléküregekbe, vagy a középfülbe juthat és így a már említett szövődmények megjelenéséhez vezethet. A sűrű orrváladék kifújását sós vizes orrspray bepermetezésével könnyíthetjük meg. Ameddig nem sikerül a hatékony orrfújás, segítséget jelent az orrszívó rendszeres használata.
Kapcsolódó cikkek, melyek érdekelhetik Önt |
|
Bejelentkezés középfül-gyulladás kezelésére: |
Középfül-gyulladás kivizsgálásra jelentkezzen be az alábbi gomb segítségével! |
A légkondicionáló berendezések könnyebben elviselhetővé teszik a forró nyári időszakokat, ám nem árt tisztában lenni ezeknek a praktikus eszközöknek az egészségre gyakorolt hatásaival. Miért okozhat fülfájást a klímahasználat? –tettük fel a kérdést dr. Holpert Valériának, a Fül-orr-Gége Központ fül-orr-gégész, foniáter szakemberének.
A nők negyedénél, a férfiak 40 százalékánál rendszeresen jelentkezik a horkolás, ami a velük egy ágyban alvó társukra is rossz hatással van. Számtalan horkolásgátló termék érhető el az interneten, de vajon működnek is ezek a pihentető alvást ígérő termékek? Dr. Csóka János, a Fül-orr-gége Központ fül-orr-gégész, fej-nyaksebész szakembere azt tanácsolja, hogy horkolás esetén inkább vizsgáltassuk ki annak okát.
A hang világnapjának megünneplése (április 16.) brazil orvosok, logopédusok, valamint énektanárok kezdeményezésére indult el 1999-ben, amelyhez évről évre újabb országok csatlakoznak. Az idei világnap alkalmából dr. Kiss Sándor, a Fül-orr-gége Központ fül-orr-gégész, audiológus szakembere osztott meg néhány érdekességet az emberi hangokról.