Miért nem múlik a náthám?

Miért nem múlik a náthám?

Dr. Fülöp Györgyi Módosítva: 2023.11.23 13:17

Télen akár több alkalommal is elkaphatjuk a főként orrfolyással, orrdugulással, rossz közérzettel járó náthát. Jó esetben egy hét alatt különösebb kezelés nélkül is kigyógyulunk belőle, de mit tegyünk, ha mégsem? Dr. Fülöp Györgyi fül-orr-gégész, a Fül-orr-gégeközpont orvosa összefoglalta, hogy mi okozhatja, ha a gyógyulásunk nagyon elhúzódik.

Nem alszik eleget

A nátha általában 3 és 7 nap között gyógyul, feltéve, ha nem a korábbi életünket éljük mellette, vagyis dolgozni, iskolába járunk, háztartást vezetünk betegen. A gyógyuláshoz elsősorban pihenésre van szükségünk, főleg az első 3 napban. Az immunrendszerünknek nemcsak a fertőzés leküzdéséhez van erre szüksége, de kutatások bizonyították azt is, hogy aki keveset alszik, gyakrabban lesz beteg. Ha nem is tudunk napi 7-8 órát aludni, akkor semmiképp se sajnáljuk az időt a pihenésre, ha betegnek érezzük magunkat!

Online Bejelentkezés

Dr. Fülöp Györgyi

Ostrom utcai rendelő - 1015 Budapest, Ostrom utca 16. I.emelet

Kevés folyadékot fogyaszt

Az alvásidő mellett általában a szükséges napi folyadékmennyiség az, amire csak kevesen ügyelnek, pedig erre még inkább szükségünk van betegség idején. Ha fáj a torkunk és nehezünkre esik a nyelés, ha lázasak vagyunk, hogy elkerüljük a kiszáradást, igyunk. Folyadékra szükség van ahhoz is, hogy a köptető hatású készítmények, nátha elleni szerek a hatásukat megfelelően ki tudják fejteni. Ne koffein tartalmú italokat fogyasszunk, mivel ezek hatására több folyadékot vesztünk, mint amennyi a fogyasztásukkal a szervezetünkbe jut. Teát, vizet, leveseket, frissen facsart gyümölcs- és zöldségleveket igyunk inkább.

Stresszel

Túl a januári vizsgaidőszakon és a középiskolai felvételiken, sokan elég stresszes időszakot tudhatnak maguk mögött. Stresszhelyzetben az immunrendszer sem tud elég hatékonyan működni ahhoz, hogy leszámoljon a szervezetbe jutó kórokozókkal. Emiatt könnyebben megbetegedhetünk és nehezebben gyógyulunk meg.

Nem a megfelelő gyógyszert szedi

A közhiedelemmel ellentétben a magas dózisban szedett vitaminok, gyógynövény tartalmú cseppek, cukorkák nem csodaszerek, nem szüntetik meg a náthát egyik napról a másikra. Épp így a feleslegesen szedett antibiotikumok sem, ezek egyébként is hatástalanok nátha esetén, mivel azt vírusok és nem baktériumok okozzák.

Már nem is a náthától, hanem gyógyszer mellékhatás miatt szenved

Különösen a teára emlékeztető, gőzölgő poharakban ábrázolt tasakos forróitalokról gondolják sokan,Nem múló nátha hogy ártalmatlan készítmények, ezért az előírt napi mennyiségen és használati időn túl szedik, vagy nem ügyelnek arra, hogy elegendő folyadékot is fogyasszanak a készítmények mellé - számol be tapasztalatairól dr. Fülöp Györgyi. „Emiatt állandósult orrdugulás vagy ismétlődő orrvérzések, fülzúgás, száj- és bőrszárazság is jelentkezhetnek. Ilyen esetben már nem is az alapbetegséget, hanem a nem megfelelően szedett recept nélküli készítmények szövődményeit kell kezelni."

Nem a megfelelő betegséget kezeli

Náthához hasonló tüneteket légúti allergia is okozhat. Ha már hetek óta tüsszög, bedugult az orra, érdemes erre a lehetőségre is gondolni. Ebben az időszakban a lakáson belüli allergének – háziporatka, penészgomba, esetleg háziállatok – okoznak tüneteket. Krónikus arcüreggyulladás is okozhat elhúzódó panaszokat, akár köhögést is kiválthat a hátsó garatfali csorgás révén, ha az orrdugulás miatt az orrváladék hátra, a garat irányába távozik. Ha a náthája már több, mint egy hete tart, mindenképp forduljon orvoshoz!

Téma szakértője

Orvos válaszol

Üdvözlöm!

A bal fülemnél a dobhártya előtt szarugyöngyöt találtak, ami elvileg csak műtéttel oldható meg. Az lenne a kérdésem, hogy egy ilyen műtét mennyi ideig tart, illetve utána a felépülés mennyi ideig tart, mikor élhetek aktív életet újra? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Fülöp Györgyi
Dr. Fülöp Györgyi
Kedves Kapás Péter!

Már a kérdésében van számomra nehezen értelmezhető dolog: a dobhártya előtt, nem jellemző cholesteatoma, inkább csak mögötte!

A műtéttel kapcsolatos kérdéssekkel kapcsolatban mindig azt szoktam ajánlani, hogy beszélje meg a választott kezelőorvosával, mert ez így etikus.

A műtét időtartamát nem lehet előre meghatározni, hogy egy neves sebész professzort idézzek: "Egy perccel sem tart tovább, mint amennyi szükséges".

A felépülés min. 6 hét, persze ezt is sok tényező befolyásolja, ülőmunkát néhány hét után tud végezni, vízbe menni pedig kérdéses, hogy egyáltalán lehetséges-e, mert a cholesteatoma műtéti megoldása általában két műtéti szakaszban történik, kb. egy év különbséggel!

Üdvözlettel,

Dr. Fülöp Györgyi

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Maximálisan ellátott

"Fülöp főorvosnő maximálisan ellátott, nagyon megértő volt, empatikus és kiemelkedően professzionális. Nagyon köszönöm a segítségét, fájdalmaim jelentősen csökkentek. Betegség esetén a következő alkalommal is a Főorvosnőhöz fogok fordulni, és kislányomat is szeretném Hozzá vinni. Külön szeretném megköszönni az asszisztensnő - sajnos a nevét nem tudom - segítőkészségét és hozzáértő asszisztenciáját a beavatkozás alatt. Nyugodt szívvel ajánlom a Prima Medica szakembereit."

További vélemények

Hírek

Mik lehetnek a kezeletlen szénanátha hosszabb távú következményei?

Mik lehetnek a kezeletlen szénanátha hosszabb távú következményei?

A kezeletlen pollenallergia, vagy szénanátha nem csak kellemetlen, hanem idővel komolyabb problémákhoz is vezethet, főleg, ha évekig fennáll. Az egyik legfontosabb következmény, hogy az allergia „lehúzódhat” az alsó légutakba, kialakulhat az allergiás asztma, de nem ritka, hogy például krónikus arcüreggyulladással vagy orrpolippal küzdenek a nem kezelt betegek. Dr. Lukács Anita, a Fül-orr-gégeközpont – Prima Medica fül-orr-gégésze, audiológus, allergológus és klinikai immunológus beszélt a lehetséges szövődményekről és a kezelés lehetőségeiről.

További részletek
Mikor lehet a horkolásnak műtéti megoldása?

Mikor lehet a horkolásnak műtéti megoldása?

A horkolás sok esetben nagyon zavaró jelenség, elsősorban a hálótársnak. Azonban maga a horkoló is kárt szenvedhet, még ha nem is a hanghatás miatt, hanem azért, mert a horkolás sokszor alvási apnoévá fajul, ami már komoly szív-érrendszeri kockázatokat rejt magában, sőt számos szervi működést negatívan befolyásol. De vajon mit lehet kezdeni ezzel a tünettel? Mikor jelenthet megoldást egy célzott műtét? Dr. Csóka János, a Fül-orr-gége Központ – Prima Medica főorvosa, fej-nyak sebész adta meg a választ a kérdésekre.

További részletek
A hangja a munkaeszköze? Ezeknél a munkaköröknél fontos a foniátriai vizsgálat

A hangja a munkaeszköze? Ezeknél a munkaköröknél fontos a foniátriai vizsgálat

A foniátriáról kevesen tudják, hogy a beszéd és a nyelés zavaraival is foglalkozik, az azonban sokak számára ismerős, hogy a hangképzési problémákkal foniáterhez érdemes fordulni. Különösen azok számára lehet ez fontos, akiknek munkaeszközük a hangjuk, hiszen például énekesek, színészek, műsorvezetők, de akár trénerek, pedagógusok is abból élnek, hogy sokat és megfelelően használják a hangjukat. Éppen ezért dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáter, a Fül-orr-gége Központ – Prima Medica orvosa arra hívta fel a figyelmet, hogy a rekedtség, gombócérzés, a hangszín, hangerő megváltozása olyan tünetek, amelyeket vizsgálni és sokszor kezelni is szükséges.

További részletek

Munkatársaink

Dr. Holpert Valéria
Dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáter
Dr. Csóka János
Dr. Csóka János fül-orr-gégész, fej-nyak sebész, horkolás specialista
Dr. Fülöp Györgyi
Dr. Fülöp Györgyi fül-orr-gégész, audiológus, szédülés specialista
Dr. Viszoki Mónika
Dr. Viszoki Mónika fül-orr-gégész, allergológus és klinikai immunológus
Dr. Lukács Anita
Dr. Lukács Anita fül-orr-gégész, audiológus, allergológus és klinikai immunológus
Dr. Moric Krisztina
Dr. Moric Krisztina fül-orr-gégész, klinikai immunológus és allergológus
Dr. Augusztinovicz Monika
Dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológus és klinikai immunológus
Dr. Balogh Katalin
Dr. Balogh Katalin fül-orr-gégész, allergológus és klinikai immunológus

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK