Visszatérő arcüreggyulladást, gyakori légúti fertőzéseket és horkolást is okozhat. Az orrsövényferdülésről dr.Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, a Fül-orr-gége Központ orvosa nyilatkozott.
Ostrom utcai rendelő - 1015 Budapest, Ostrom utca 16. I.emelet
A jobb és bal orrüreget egymástól elválasztó orrsövény egy porcból és csontból álló, nyálkahártyával fedett lemez. A fejlődés során a porcos és a csontos rész nem egyenlő ütemben növekszik, így gyakorlatilag nincs olyan ember, akinél ne beszélhetnénk valamilyen fokú orrsövényferdülésről. A növekedési eltérés mellet orrsövényferdülést okozhat még az orrot ért trauma, ütés is. A két rész kialakulásánál kialakult ferdülés lehet egészen enyhe, vagy nagyobb mértékű, akár teljesen el is zárhatja a jobb, vagy a bal orrüreget. Következtében az arcüreg szellőzése és az orrlégzés nehezítetté válhat, ez pedig egy sor kellemetlen tünet, szövődmény megjelenését vonhatja maga után.
Dr. Augusztinovicz Monika elmondta, hogy az elhúzódó orrdugulás, orrváladékozás mellett az orrsövényferdülésre gyakran a visszatérő arcüreggyulladás hívja fel a figyelmet, de gondolni kell rá a gyakori középfülgyulladások, vagy horkolás kivizsgálása során is. A gátolt orrlégzés helyett alkalmazott szájlégzés légúti fertőzésekre, garat- és gégehurutra is hajlamosíthat. Orrsövényferdülés jele lehet az orrhangú beszéd is, de az eltérés sokszor szabad szemmel is látható: lehet az egész orr tengelye ferde, vagy a sövény alsó éle valamelyik orrnyílásban aszimmetrikusan megjelenik.
Az orrsövény alaki eltéréseit fül-orr-gégészeti vizsgálat részeként, orrtükrözéssel lehet diagnosztizálni. Az orrtükri kép hasznos kiegészítői a képalkotó eljárások, mint az orr- és orrmelléküreg-röntgen, az orrüreg hátsó részeinek áttekintésére is alkalmas endoszkópos, esetleg CT-vizsgálat – sorolja a Fül-orr-gége Központ orvosa. Az orrsövényferdülés műtéti úton kezelhető. Az orrsövény műtétet felnőtt korban szokás elvégezni, akkor, amikor a csontos és a porcos orrsövény már teljesen kifejlődött, további alak- és méretváltozás már nem várható. A műtét korábban az elferdült orrsövény eltávolításából, manapság endoszkóp és speciális műszerek birtokában a deformálódott porcos vagy csontos szakasz megfelelő helyzetbe igazításából áll. Sikeres műtétet követően az orrlégzés helyreáll, az orrsövényferdülés okozta tünetek megszűnne.
További vélemények Dr. Csóka Jánosról >>>
Rendelés típusa:
További vélemények"A másfél éves kisfiammal jártunk a doktor úrnál, nagyon kedves, és türelmes volt."
Ha megfáztunk vagy torokgyulladásunk volt, nem lepődünk meg, ha rövid ideig rekedtté, fátyolossá válik a hangunk. Az sem meglepetés, ha például egy végig drukkolt, végig kiabált este után rekedünk be. De hol van a pont, amikor már érdemes keresni a rekedtség okát és mi mindennek nézhet utána a szakorvos? Dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáter, a Fül-orr-gége Központ - Prima Medica orvosa válaszolt a kérdésekre.
A kezeletlen pollenallergia, vagy szénanátha nem csak kellemetlen, hanem idővel komolyabb problémákhoz is vezethet, főleg, ha évekig fennáll. Az egyik legfontosabb következmény, hogy az allergia „lehúzódhat” az alsó légutakba, kialakulhat az allergiás asztma, de nem ritka, hogy például krónikus arcüreggyulladással vagy orrpolippal küzdenek a nem kezelt betegek. Dr. Lukács Anita, a Fül-orr-gégeközpont – Prima Medica fül-orr-gégésze, audiológus, allergológus és klinikai immunológus beszélt a lehetséges szövődményekről és a kezelés lehetőségeiről.
A horkolás sok esetben nagyon zavaró jelenség, elsősorban a hálótársnak. Azonban maga a horkoló is kárt szenvedhet, még ha nem is a hanghatás miatt, hanem azért, mert a horkolás sokszor alvási apnoévá fajul, ami már komoly szív-érrendszeri kockázatokat rejt magában, sőt számos szervi működést negatívan befolyásol. De vajon mit lehet kezdeni ezzel a tünettel? Mikor jelenthet megoldást egy célzott műtét? Dr. Csóka János, a Fül-orr-gége Központ – Prima Medica főorvosa, fej-nyak sebész adta meg a választ a kérdésekre.