Nátha után orrhangzós beszéd – mit tegyek?

Nátha után orrhangzós beszéd – mit tegyek?

Dr. Holpert Valéria Módosítva: 2024.01.22 13:20

Ha megfázás, orrdugulás mellett orrhangzós beszéd jelentkezik, nem aggódunk, hiszen tudjuk, hogy pár nap alatt, ahogy a nátha elmúlik, a beszédhangunk is rendeződik. Más a helyzet, ha a betegség egyéb tüneteinek megszűnése után is megmarad az orrhang, vagy esetleg minden egyéb panasz nélkül, önmagában jelentkezik. Dr. Holpert Valéria foniáter, a Fül-orr-gége Központ orvosa elmondta, hogy milyen okai lehetnek és mit tegyünk ilyen esetben.

Orrhangzós beszéd – több formája is létezik

Felismerjük az orrhangzós beszéd jellegzetes hangját, azonban nem tudjuk, hogy pontosan mi állhat a háttérben. Ilyenkor orvoshoz fordulunk, hiszen a mindennapokban is zavaró tünettől szeretnénk mielőbb megszabadulni. A fül-orr-gégész a vizsgálat során több dologra is figyel, miközben szemügyre veszi a garat, a gége, és a hangszalagok területét.

Online Bejelentkezés

Dr. Holpert Valéria

Széll Kálmán tér - 1015 Budapest, Ostrom utca 16

Dr. Holpert Valéria elmondta, hogy az orrhangzós beszédnek több formája ismert, a kivizsgálás során pedig meg lehet állapítani, hogy esetünkben melyik áll fenn.

  • Zárt orrhangzósságról beszélünk, ha a hangképzés előbb vázolt folyamata az orrüregben, vagy orrgaratban létrejött akadály miatt nem megy tökéletesen végbe.
  • Nyílt orrhangzósság során a levegő az orrüregen keresztül távozik. Az egyik esetben tehát az orr zárva van, amikor nyitva kellene lennie, a másik esetben pedig zárva van, amikor nyitva kellene lennie.
  • Kevert típusú orrhangzósság esetén pedig a nyílt és zárt orrhangzósság okai, valamint tünetei egyaránt jelen vannak: az orrüregben és az orrgaratban elváltozások akadályozzák a levegő szabad útját, emellett a lágyszájpad működése is elégtelen.

Mi okozza az orrhangzós beszédet?

Több fül-orr-gégészeti betegség is okozhat orrhangzós beszédet.Ha már tudjuk, hogy melyik típussal van dolgunk, akkor meg kell azt is állapítani, hogy mi váltja ki az orrhangzós beszédet. A paletta itt igen széles, az alapos kivizsgálás éppen ezért fontos, mert a kezelés csak úgy lehet hatékony, ha a pontos kiváltó okot ismerjük és azt szüntetjük meg.

 

Dr. Holpert Valériától megtudtuk, hogy orrhangzós beszédet okozhat például orrpolip, megnagyobbodott orrmandula, orrsövényferdülés, az orrnyálkahártya gyulladása, de kialakulása összefügghet a lágy szájpad rendellenességeivel is. A kezeléshez gyógyszerekre, például adott típusú orrspray használatára, de akár műtétre is szükség lehet. Előfordulhat, hogy szervi ok nem mutatható ki az orrhangzós beszéd hátterében, ilyen esetben a kezelés rendszerint hangterápia segítségével valósul meg: a megfelelő beszédtechnika elsajátításával az orrhangzósság megszüntethető.

Mi történik, ha nem foglalkozunk vele?

Az elhanyagolt orrhangzós beszéd nemcsak a munkavégzésre, társasági életre hat előnytelenül. Amellett, hogy kellemetlen, további komplikációkat is okozhat, ha a kiváltó okot nem szüntetjük meg. Ha tartós orrdugulással jár, az megnehezíti az éjszakai pihenést is, a horkolás, szájlégzés miatt nemcsak fáradtabbak lehetünk, de tartós torokfájás, rekedtség is kialakulhat. Ha pedig allergia áll a hátterében, akkor a kezelés elmulasztása miatt szövődményként akár asztma is kialakulhat.

Téma szakértői

Dr. Augusztinovicz Monika

Dr. Augusztinovicz Monika

fül-orr-gégész, allergológus és klinikai immunológus
Dr. Fülöp Györgyi

Dr. Fülöp Györgyi

fül-orr-gégész, audiológus, szédülés specialista
Dr. Holpert Valéria

Dr. Holpert Valéria

fül-orr-gégész, foniáter, hangképzési specialista

Orvos válaszol

Tisztelt Szakértők!

28 éves nő vagyok. Panaszaim március végén nehézlégzéssel kezdődtek, ami sajnos állandósult és a hónapok alatt egyéb tünetekkel egészült ki; orrdugulás, fél oldali arcpír, fülzúgás/fülfájás, fejfájás, lepedékes un.térkép nyelv, foltos torokmandula, fejfájás, improduktív köhögés/krákogás, torokszárazság, nagy mennyiségű garati váladékcsorgás. Sajnos jó pár allergiám van (étel/por/pollen/atka/penész/gomba/gyógyszer), de az évek alatt sosem okoztak ilyen összetett és súlyos reakciókat, így kezdetben arra gondoltam, hogy most is inkább orrmelléküreg gyulladásom lehet. Voltam F.O.G.-en, ahol a főorvos azt mondta súlyos rhinitisem van (be van robbanva a jobb oldali orrnyálkahártyám, kb mint egy giga vörösbab-), emellett a dobhártyám nem piros, gennyes váladékozás-láz nem jellemző, a gégém/hangszalagok épek, (nagylaborom neg/ kardió-belgyógy uhk neg/tüdő rtg neg/Spo 98-100%). Így a cetirizin mellé fölírt mometasone ciplát (de sandozt adak helyette), sima 2-2*1 puffra, mondván, hogy 2-3 nap és megszűnnek a zavaró tünetek. Az orrdugulásom időközben magától elmúlt, de a garati vaskos, felköhöghetetlen átlátszó váladék (amit a gátolt orrlégzés és a túlzott váladékképzés idéz elő)- ami a hörgőimet is és a pszichémet is nagyon megviseli [SSRE készítményt kell szednem, hogy tudjak aludni:/] és az orrnyálka duzzanat maradt és a spray 1,5 heti használata után se kezdett el javulni ;( Tudom, hogy mivel a tüneteim akutak és súlyosak, idő kell hogy hasson, de vajon mennyi?!:( A háziorvosom azt javasolta, hogy 1*10mg cetiritint szedjem mellé kombiterápiaként, vagy próbáljam ki a reggeli 1*2-2 puff helyett a 2*2-2 puff adagolást a sprayből és ha jobban vagyok, csökkentsem vissza. Szeretném az Ön véleményét is kikérni, hogy melyik terápiás javaslatot lenne érdemes kipróbálnom?
Alternatív módszereket mind kipróbáltam már (diéta, inhalálás (hagyományos és porlasztós), herbaterápia, aromaterápia etc.), de egyik se jött be hatékonyan. :( A spray előtt egyébként fiz.sóoldattal átmosom az orrom- ahogy naponta többszöris- szóval nem igazán értem miért nem működik a dolog:(( (3 hete volt pm műtétem autoimmun hyperthyreozis miatt, nem tudom ez kontraindikációja lehet-e az emelt/kombi adag alkalmazásának..°_°)

Megtisztelő válaszát köszönöm!

Tisztelettel: Anga

Dr. Holpert Valéria
Dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész
Tisztelt Nagy Angéla !


Valószínűleg az alap betegsége / poliallergias és immunológiai megbetegedés/ okozza ezeket a nyálkahártya tüneteket. Valószínűleg ez krónikus, az alkalmazott terápia mellett enyhülni fognak, de lehet, hogy teljes tünetmentesség nem lesz, azonkívül most esett át pajzsmirigy műtéten is, nem tudom, a hormon értékei hogy állnak. Nemgondolom, hogy emelni kellene a Mometason orrsppray adagját, de mindenképpen használnám tovább a rendszeres sós orrtoalett után. az antihisztamin tablettát is szedje még, amennyiben egy -két hét múlva sincs változás ismételt fülészeti vizsgálta és esetleg gyógyszer módosítás javasolt.


Tisztelettel

Dr Holpert Valéria

Kapcsolódó oldalak

Kapcsolódó videók

Hírek

Nem csak a fűtés miatt érezheti száraznak az orrát

Nem csak a fűtés miatt érezheti száraznak az orrát

Sokan a fűtés miatti száraz levegőt okolják az orrszárazságért, holott sok más oka is lehet ennek a kellemetlen, akár kínzó érzésnek. Dr. Augusztinovicz Monika, a Fül-orr-gége Központ allergológusa, fül-orr-gégész azokra az esetekre hívta fel a figyelmet, amelyek orvosi kivizsgálást és szükség esetén kezelést igényelnek.

További részletek
Az arcüreggyulladás otthoni kezelése: ezek a leghatékonyabb módszerek

Az arcüreggyulladás otthoni kezelése: ezek a leghatékonyabb módszerek

Az őszi és téli hónapokban szép számmal érkeznek a fül-orr-gégészeti szakrendelésekre az orrmelléküreg-gyulladás miatt a páciensek. Az esetek többségében valamilyen felső légúti fertőzés, nátha előzi meg a betegség kialakulását, melynek enyhébb tüneteit otthon is kezelhetjük. Dr. Holpert Valéria, a Fül-orr-gége Központ fül-orr-gégész, foniáter szakorvosa osztotta meg velünk a legfontosabb tanácsokat.

További részletek
Nem csak a koronavírus okozhat szaglásvesztést – ezek lehetnek a leggyakoribb okok

Nem csak a koronavírus okozhat szaglásvesztést – ezek lehetnek a leggyakoribb okok

Egy tál frissen sült süteménynek, társunk bőrének vagy egy új könyvnek az illata – az élet apró örömei, amelyekről nem szívesen mondanánk le. A szaglás elvesztése nem csak ezektől az élményektől foszt meg, de egészségünket és a biztonságunkat veszélyeztető állapotot is okozhat. Dr. Augusztinovicz Monika, a Fül-orr-gége Központ fül-orr-gégész, allergológus és klinikai immunológus szakemberével sorra vettük a szaglásvesztés hátterében álló leggyakoribb okokat.

További részletek

Munkatársaink

Dr. Holpert Valéria
Dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáter, hangképzési specialista
Dr. Csóka János
Dr. Csóka János fül-orr-gégész, fej-nyak sebész, horkolás specialista
Dr. Fülöp Györgyi
Dr. Fülöp Györgyi fül-orr-gégész, audiológus, szédülés specialista
Dr. Balogh Katalin
Dr. Balogh Katalin fül-orr-gégész, allergológus és klinikai immunológus
Dr. Augusztinovicz Monika
Dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológus és klinikai immunológus
Dr. Moric Krisztina
Dr. Moric Krisztina fül-orr-gégész, klinikai immunológus és allergológus

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK