Hirtelen hallásvesztés - bárki járhat úgy, mint Nagy Feró?

Hirtelen hallásvesztés - bárki járhat úgy, mint Nagy Feró?

Dr. Augusztinovicz Monika Módosítva: 2023.06.02 08:23

A közelmúltban megdöbbentő hír jelent meg az énekessel kapcsolatban. Egy nap arra ébredt, hogy elvesztette, majd rövid időn belül orrcseppek segítségével visszanyerte a hallását. Dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológust, a Fül-orr-gége Központ orvosát arra kértük, segítsen értelmezni, hogy mi állhat az eset hátterében.

Egy kis áttekintés

Az eseményeket hírmorzsákból követve az alábbiakra lehetünk figyelmesek: Nemrég estem át egy hurutos megfázáson, és ennek következtében az egyik fülemre szinte teljesen, a másikra pedig részlegesen elvesztettem a hallásomat – nyilatkozta korábban az énekes a Blikknek.

 

A későbbiekben elmondottak alapján pedig az is kiderül, hogy mi oldotta meg a problémát: „Az orvos felírt nekem különböző cseppeket, amelyeket két-három hétig kell alkalmaznom, hogy teljesen meggyógyuljak. Néhány napja reggel a szokásos módon használtam az orvos által felírt orrcseppet, és éreztem, hogy mintha pattant volna egyet a fülem, és újra jól hallottam.”

Így lehet a náthából hallásvesztés

Felső légúti hurutot, náthát követően gyakran alakul ki füldugulást, átmeneti halláscsökkenést okozó fülkürthurut. Az esetek többségében nem súlyos, de gyakran hosszan tartó betegség - ha nem kezeljük megfelelően - akár középfül-gyulladáshoz is vezethet.

 

Fülkürthurut megelőzéséhez fontos az orrspray használat.A fülkürt a középfület az orrüreggel összekötő cső. Feladata, hogy a dobüregben a megfelelő légnyomást biztosítsa. Ha náthásak vagyunk, az orrgarati részen és a fülkürtben található nyálkahártya megduzzad, ezáltal beszűkül, sőt el is záródhat a fülkürt nyílása. A dobüreg szellőzése ezáltal romlik, és a kiegyenlítetlen légnyomás miatt a dobhártya behúzódik, a hallócsontok mozgása korlátozódik. Ekkor megjelennek a betegek által érezhető tünetek: a fül enyhe fájdalmával kísért feszülés, dugulás érzés és halláscsökkenés, a fülkürt időnkénti megnyílásakor pattogó érzés.

 

Ferónál tehát nagy eséllyel fülkürthurut zajlott. A náthához kapcsolódóan romlik a fülkürt funkciója is, nem szellőzik a dobüreg, negatív nyomás alakul ki, behúzza a dobhártyát, nem megy ár a hangrezgés a hangátviteli rendszeren a dobhártya- hallócsont láncolaton keresztül. Ez az állapot további szövődményekhez vezethet, ha ugyanis nem javul meg a fülkürt működése, savó áramlik a dobüregbe és középfülgyulladás alakul ki – magyarázta el a háttérben álló okokat dr. Augusztinovicz Monika.

Ezért jön helyre a hallás az orrcsepptől

Ha megjavítjuk orrcseppel az orrlégzést, megjavul a fülkürt működése, normalizálódhat a dobűri nyomás és a beteg újra hall. A megelőzés érdekében, akinél légúti betegségek kapcsán visszatérő panasz a fülkürt hurut, lényeges, hogy már a náthás tünetek kezdetén fordítson figyelmet a nyálkahártya duzzanat csökkentésére. Panasz esetén orrcsepp, orrspray használat mellett hasznosak a gyulladáscsökkentő helyileg ható készítmények vagy antihisztamin tartalmú gyógyszerek is.

 

Dr. Augusztinovicz Monika hozzátette, hogy mindig fontos elkülöníteni a fülkürthurut miatt létrejövő halláscsökkenést a hallóideg eredetű perceptiós hallás csökkenéstől, ami szintén követhet egy vírusos hurutot. A beteg csak azt érzi, hogy nem hall. Fontos a vizsgálat a kettő elkülönítésére.

Téma szakértője

  • Dr. Augusztinovicz Monika

  • Szakterületek:
    • fül-orr-gégész, allergológus és klinikai immunológus
  • Specialitások:
    • orrmelléküreg (arcüreg, homloküreg) specialista
    • COVID utáni szaglásvesztés, szaglástréning
    • felsőlégúti allergiák
    • általános fül-orr-gégészeti panaszok
    • gyermek fül-orr-gégészeti kezelések
    • fülfájás, füldugulás kezelése

     

    További vélemények Dr. Augusztinovicz Monikáról >>>

     

    Rendelés típusa:

    • Személyes, rendelői vizit
    • Távkonzultáció (telefonon) szerda délután
    • magyar, angol és német nyelvű ellátás / consultation in English and German available

     

     

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Kedves, maximális szakértelem

Előszőr jártam Önöknél, de nagyon pozitív élményben volt részem, mind a személyzet, de különösen a doktornő hozzáállása és szakértelme, kedvessége, alapossága. Dr. Augusztinovicz Mónika doktornő nagyon pozitv benyomást tett rám, akihez a jövőben is visszamegyek majd.

További vélemények

Hírek

Mik lehetnek a kezeletlen szénanátha hosszabb távú következményei?

Mik lehetnek a kezeletlen szénanátha hosszabb távú következményei?

A kezeletlen pollenallergia, vagy szénanátha nem csak kellemetlen, hanem idővel komolyabb problémákhoz is vezethet, főleg, ha évekig fennáll. Az egyik legfontosabb következmény, hogy az allergia „lehúzódhat” az alsó légutakba, kialakulhat az allergiás asztma, de nem ritka, hogy például krónikus arcüreggyulladással vagy orrpolippal küzdenek a nem kezelt betegek. Dr. Lukács Anita, a Fül-orr-gégeközpont – Prima Medica fül-orr-gégésze, audiológus, allergológus és klinikai immunológus beszélt a lehetséges szövődményekről és a kezelés lehetőségeiről.

További részletek
Mikor lehet a horkolásnak műtéti megoldása?

Mikor lehet a horkolásnak műtéti megoldása?

A horkolás sok esetben nagyon zavaró jelenség, elsősorban a hálótársnak. Azonban maga a horkoló is kárt szenvedhet, még ha nem is a hanghatás miatt, hanem azért, mert a horkolás sokszor alvási apnoévá fajul, ami már komoly szív-érrendszeri kockázatokat rejt magában, sőt számos szervi működést negatívan befolyásol. De vajon mit lehet kezdeni ezzel a tünettel? Mikor jelenthet megoldást egy célzott műtét? Dr. Csóka János, a Fül-orr-gége Központ – Prima Medica főorvosa, fej-nyak sebész adta meg a választ a kérdésekre.

További részletek
A hangja a munkaeszköze? Ezeknél a munkaköröknél fontos a foniátriai vizsgálat

A hangja a munkaeszköze? Ezeknél a munkaköröknél fontos a foniátriai vizsgálat

A foniátriáról kevesen tudják, hogy a beszéd és a nyelés zavaraival is foglalkozik, az azonban sokak számára ismerős, hogy a hangképzési problémákkal foniáterhez érdemes fordulni. Különösen azok számára lehet ez fontos, akiknek munkaeszközük a hangjuk, hiszen például énekesek, színészek, műsorvezetők, de akár trénerek, pedagógusok is abból élnek, hogy sokat és megfelelően használják a hangjukat. Éppen ezért dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáter, a Fül-orr-gége Központ – Prima Medica orvosa arra hívta fel a figyelmet, hogy a rekedtség, gombócérzés, a hangszín, hangerő megváltozása olyan tünetek, amelyeket vizsgálni és sokszor kezelni is szükséges.

További részletek

Munkatársaink

Dr. Holpert Valéria
Dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáter
Dr. Csóka János
Dr. Csóka János fül-orr-gégész, fej-nyak sebész, horkolás specialista
Dr. Fülöp Györgyi
Dr. Fülöp Györgyi fül-orr-gégész, audiológus, szédülés specialista
Dr. Viszoki Mónika
Dr. Viszoki Mónika fül-orr-gégész, allergológus és klinikai immunológus
Dr. Lukács Anita
Dr. Lukács Anita fül-orr-gégész, audiológus, allergológus és klinikai immunológus
Dr. Moric Krisztina
Dr. Moric Krisztina fül-orr-gégész, klinikai immunológus és allergológus
Dr. Augusztinovicz Monika
Dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológus és klinikai immunológus
Dr. Balogh Katalin
Dr. Balogh Katalin fül-orr-gégész, allergológus és klinikai immunológus

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK